3.rész

Miután megettük a tortát, és kellőképpen megköszöntem az ajándékaimat, és elkéreckedtem a szombati focimeccsre, anyu egy sétát ajánlott fel a közeli parkban. De én visszautasítottam, mondván, még kémiát kell tanulnom. Apu büszkén bólintott, és megkért, hogy rakjam rendbe a konyhát. Na köszi... Miután elmosogattam, és elpakoltam, bementem a szobámba, és kinyitottam, a ,,még nem látott" ajándékom. Az apró bézs dobozkában egy ezüst karkötő volt, amin ezüst díszek lógtak. Balázzsal sétáltam a buszmegálló felé, mikor megláttam egy ékszerbolt kirakatában ezt a darabot. Balázs valószínüleg megjegyezte, hogy mennyire oda voltam ,érte, és így megvette nekem a szülinapomra. De édes!(!!!!!!) Smile, szivecske, peace(béke) jel, és ........ úúúristen egy ,,B" betű(!!)

2.rész Köszönöm!

Lil egy cipősdoboz méretű dobozt nyújtott felém. És amikor készültem kinyitni az óriási masni meghúzásával, Kristóf gyorsan megszólalt:
-Vigyázz! Bomba! - Ezen mindenki jót szórakozott, és amíg ők ezen röhögtek, én kibontottam az ajándékom. És láss csodát! Nem bomba volt az! Hanem egy csodaszép, rózsaszín rövidujjú, az elején egy Minnie Mouse fej és aláírva: Minnie.
-Úristen, Lil! - ugrottam a nyakába. - Köszönöm! Ez álmaim pólója! Imádom!-Hálálkodtam neki e fantasztikus ajándékért, amivel ellátott.
-Az egészet én terveztem. Én rajzoltam meg a karaktert, meg választottam ki a színeket. Tudod, van az a japán uncsitesóm. Na, ő ilyen bonyolult dolgokat fest rá pólókra. Nem ő csinálta, csak megtanított a technikájára. De élveztem csinálni. Nehéz, de élveztem...
-Jézusom! Nagyon ügyes vagy! - Vizsgáltam meg a pólót közelebbről, hogy felfedezzek legalább egy hibát a felsőrészen, de nem találtam. Sehol. Nagyon ügyes. Aztán Tobi kirántotta a kezemből, hogy ő is megvizsgálhassa, utána odadobta (!) Kristófnak is, hogy megnézze. Fun ugrált oda hozzám, kezében egy A/2-es méretű Minnie Mouse-os csomagolópapírba becsomagolt lapos tárggyal, amit nem tudom, hogy eddig hova rejtett el. Miután átadta, ki akartam bontani, de mindkét kezem tele volt vele, úgyhogy megkértem rá, hogy amíg kibontom, tartsa. Mikor széttéptem a csomagolópapírt (kissé türelmetlenül), nem találtam szavakat. Mert elérzékenyültem. Könnybe lábadt a szemem. Egy kinagyított kép volt. Amit én még nem láttam, de emlékszem, hogy mikor, és hogyan készült. Egy filmnézős - ottalvós estén, mikor mind a hárman szörnyen voltunk kifestve, (mert csukott [bekötözött] szemmel csináltuk egymásnak a sminket) és a kamerába vigyorogtunk. A legjobb barátaimmal.
-Ez.... ez..... ez...... gyönyörű - találtam meg a megfelelő szót.
-Azért ne sírjál! - hőkölt meg Fun, amire mind felnevettünk. Igen, még én is elmosolyodtam, aki egy másodperce még a zokogás határán voltam.
-Köszönöm! - Akartam én többet is mondani de valakik a képembe nyomtak egy ugyan csak cipősdoboz mértű dobozt. Kinyitottam, és értetlenül néztem a fiúkra.
-Ez..... Mi is? - kértem segítséget, mert egyből nem esett le, hogy mit is kaptam.
-Jajj te! - csóválta a fejét Kristóf, míg Balázs és Tobi odalépett hozzám, és fölhelyezték rám az ajándékomat. Balázs egy ,,Amíg élek én..." feliratú piros-fehér DVTK-s sapkát nyomott a fejemre, Tobi pedig egy ,,DVTK 1910 " feliratú sálat kötött a nyakamba. Mostmár világos volt. Kaptam tőlük DVTK szurkolófelszerelést.
-Hát ez... köszi! Ez tök jó. Mindig is érdekelt a foci - köszöntem meg nekik is ezt a hasznos ajándékot.
-Ez még nem minden! - kötött a szavamba Balázs, és egy borítékot nyújtott át. Benne 3 jegy volt. Egy meccsre.
-Húú elvisztek meccsre? - ámultam el.
-Ja! Azt mondtad hogy még nem voltál, ami elég gáz... - magyarázta Kristóf.
-És akkor, hogy is van ez...?  Ez 3 jegy.... - értetlenkedtem.
-Nekünk bérletünk van. A jegyeket meg úgy vettük, hoghy mellénk szóljanak, hogy tudjunk súgni, mikor kell éljenezni, és mikor fújolni..... - röhögött Tobi
-Köszönöm! Nagyon szuper ajándék, és köszönöm, hogy eljöttetek, de nekem most haza kéne mennem. Holnap kémia témazáró....
-Úristen! Tényleg haza kell menni! Puskát kell gyártanom! - kapott észbe Tobi. Mire mind elnevettük magunkat.
-Na jó akkor még egyszer boldog szülinapot! - bújt oda hozzám Fun és Lil. Arrébbálltak, hogy helyet kapjanak a fiúk. Kristóf összeroppantott, Tobi pedig gratulált. Azt ugyan nem tudom, hogy miért, de gratulált.
Balázs miközben gyengéden átölelt egy apró dobozt csúsztatott a kezembe, és ,,Boldog Szülinapot"- suttogott. Oké, ott majdnem elájultam, de feleszméltem, mert Lil felkiáltott, hogy ,,Itt a busz! Mennünk kell, szijjaa Minnie!!".
-Sziasztok! Köszönöm! - köszöntem el tőlük. És miután végignéztem, hogy elmegy a busz, az apró dobozra meredtem. Nem mertem kinyitni. Még nem. Majd otthon.
Hazaértem. A szüleim egy szülinapi tortával fogadtak, és rajta 14 gyertyával. Miután elfújtam őket (mármint a gyertyákat), Anya egy ajándéktasakot rakott a kezembe. Belenéztem, és elállt a szavam. Egy iPhone volt. Fehér. Úristen
-Úristen! Köszönöm!! - ugrottam anya nyakába, apáéba már lassabban, mert ott volt a kezében a torta... de azért őt is megöleltem.
Szuper ez a szülinap. Köszönöm.

1. rész Boldog szülinapot!

Táncóra után, kipirosodva, elfáradva, éhesen, szomjasan felbukdácsoltam a buszra és miután leültem, rá két másodpercre fel is álltam, és átadtam egy idős néninek a helyemet. A busz legelejéből a busz csuklójába kerültem alig 20 másodperc alatt. Gyorsan telik az idő. Emlékszem mikor még alsósként csodáltam a 13-14 éveseket. Milyen jó nekik.... Van egy csomó barátjuk, barátnőjük, sokkal okosabbak, szebbek, és a nagyok nem nézik őket kis hülye pisisnek. Ahogy ott áltam a busz csuklójában, bármennyire is nem akartam, észrevettem hogy ott csak a tinédzser szerelmespárok törzshelye van. Mintha minden alkalommal oda szerveznék meg a találkozót. Szörnyen bosszantó volt. Az első buszmegálló után átsétáltam a busz csuklóján ahol már az esti órákban csak a fiatal egyetemisták részegeskednek. Ki tudja? Buli elött, vagy után?

Miután leszálltam a megfelelő buszmegállónál és a hosszú - folyton végtelennek tűnő - lépcsősor felé vettem az irányt. Valami, vagy inkább valaki megfogta két - akaratom ellenére elég szélesen elhelyezkedő - csípőcsontjaimat. Mivel nem a legjobb környéken lakom, azonnal fölsikoltottam. Utána 3 embertől származó  fiú röhögés közepette hátrafordultam és fölismertem az én drága osztálytársaimat. Nagyon szeretem őket, csak általában kihasználják h ijedős vagyok. Nem baj. Ez legyen a legkevesebb. Miután jól kiröhögtük magunkat (na jó, leginkább engem, de nem baj) , a fiúk mögül előbukkant a két legkedvesebb barátnőm, Lil és Fun. Megöleltek és hangosan beleüvöltötték a fülembe:- Boldog szülinapot!!- Ekkor már a fiúk is észbekaptak és beóbégatták kedves üdvözlő mondatukat. De hisz a suliban nem vágtak hozzám semmi ilyesmit. Azt hittem elfelejtették, de hál' Istennek nem. Aki megfogott hátulról, a neve Balázs. Ő volt a leghelyesebb mind közül, és a legvisszahúzódóbb. Kevesen ismerték, nem tudták hogy mennyire jófej. Pedig az. A legjobb haverja Kristóf, na őróla mindenki úgy gondolja (és ő maga is) , hogy ő az alfahím. Mindenki úgy akar csinálni mint ő. Ha belelátnék a fiúk agyába szerintem ezt látnám: huhh miért nem nekem jutott eszembe ez a poén.Nem baj majd máskor elsütöm. És el is sütik, ilyenkor Kristóf közli velük h ez az ő poénja , erre a pórul járt fiú elszégyenli magát és hozzáteszi: hahh. Na igen tavaly még szembe mertek szállni Kristóffal, de most már, mióta felsőteste hasonlítani kezd egy gyakorlott birkózóéhoz, fölhagytak a visszabeszéléssel. Inkább ráhagyják. A harmadik fiú aki eljött meglepni (megrémíteni) szülinapom alkalmából,  Tobi (a rendes neve Tomi volt, de amikor megtudtuk az anyukájától, hogy mikor az öccse kicsi volt azt mondta Tomira hogy Tobi, így rajta maradt). Tobi még viszonylag új gyerek volt, szeptemberben jött a suliba, de hamar beilleszkedett, illetve Kristóf fölkarolta és mikor egy matek órán kejelentette hogy: - HEY! Ez jófej!-, azóta nem panaszkodhat mint új gyerek, akit levegőnek néznek, és cikiznek. Szóval itt van ez a díszes társaság: Fun;Lil;Balázs;Kristóf;Tobi;és én(Minie). Ez a második családom. Ha velük vagyok mindig feloldódom, és egy új Minie-t ismer meg a világ (Na jó! ha egy egész világ nem, akkor minimum Miskolc).

Következett az ajándékozás...